A sors végtelen útvesztői mindig kiszámíthatatlanok, de olykor azért nagyon érdekes, és kellemes meglepetéseket, ismeretségeket, barátságokat is képesek produkálni.

Az időpont 2005. Január eleje, "alsó széle közepe", de semmi esetre sem a vége, vagy távolabbi, vagy még annál is távolabbi időpont, szóval valami ilyesmi, vagy ehhez valami nagyon hasonló. A helyszin a már korábban említett Késmárk utca, azon belül is a Padlógáz Gokart Klub. Egy átlagosnak tűnő, akár kellemesnek is mondható, de azért mégis csak szürkének minősített hétköznap kora délutánján a szokásos technikai karbantartást végeztük, akkori nagyon kedves kollégámmal, Krisz A Nagy Hangú És Villám Gyors nevű haverommal. Ezen a téren Ő róla azt érdemes tudni, hogy mindig nagy hangja volt, és iszonyú sebességgel közlekedett, főleg gokarttal, de sok esetben gyalog is. A csarnok belső szélén volt kialakítva a szerelőműhely, ahol a nagy munkában el voltunk foglalva. Az ellenkező oldalon tátongott a széles bejárati ajtó, ahol éppen betérni látszott egy "Idegen Szerzet". A következő párbeszéd hangzott el Krisz A Nagy Hangú És Villám Gyors nevű haverom, és én köztem:

Krísz : Te! Mintha bejött volna valaki az ajtón?!

Én : A faszt, talán a szél bassza az ajtót, és be fújt egy kis szemetet?!

Krísz : Mondom én hogy ott kérődzik egy forma!

Én : Ki az isten fasza ez, és mi a gecit szeretne?

Krísz : Faszomba, hogy ennek ilyenkor kell jönnie, már majdnem kész vagyok a munkámmal! Mééé nem megy "máshová" ez a csávó??

Én : Csávó? Innen nézve ez egy gádzsi, abból is a rosszabbik fajta. Ahogy elnézem, eléggé gyűrött szegényke!

Ezen rövid párbeszédet követően rögvest elindultunk az ismeretlen, furcsa jövevény irányába, hogy közelebbről szemügyre vegyük őt, és tisztázzuk a szándékait.Krísz A Nagy Hangú És Villám Gyors nevű haveromnak igaza volt, az ismeretlen látogató egy rövidebb, és keskenyebb termetű, helyes arcúnak talán nem mondható, legalábbis nem a zsánerem szintjét megütő, de mindenképpen rokonszenvesnek tűnő, szerény fiatalember volt. Előszőr bizalmatlan formában és mogorva, szigorú tekintettel kezdtük kóstolgatni az ifjú ismeretlent. Óriási megkönnyebbülésünkre nem játszani jött, hanem éppen ellenkezőleg. Búsás fizetség reményében munkát, kenyeret keresett nálunk. Mint azt mindannyian jól tudjuk, a remény hal meg utoljára! Akkor ez a néhány pillanat az idegennel semmivel sem tűnt többnek egy bolhafingással felérő, jelentéktelen semminél. Napjainkban azonban már tudjuk, hogy ezt a világra szóló hatalmas eseményt aranykeretes történelem könyvbe kellene foglalni! Az illető ugyanis nem volt más, mint a Nagy és Halhatatlan CENOBITE együttes Zseniális, Aranykező gitárosa, a "Sziszi", az az Norbi ,A Mindig Jó Lelkű  És Mindig Jó Gyerek nevű haverom! Ifjú kollegánk hamar beilleszkedett a "díszes társaságba", és nagyon hamar felvette a munkahelyi morál dinamikusnak aligha mondható lomha ritmusát.