Ha még nem vagy tag,
regisztrálj most
néhány egyszerű lépésben, és máris:
- lesz blackmetal.hu adatlapod
- regisztrálhatsz bandákat
- feltölthetsz képeket
- reklámozhatsz koncerteket
- linkelhetsz videókat
- írhatsz a fórumba
- feltölthetsz híreket
- írhatsz az üzenőfalra
- konnektálhatsz a többi extrém arccal
A Black Leaves zenekar alapításának ötlete visszanyúlik egészen 1994 decemberéig, amikor négy unatkozó bicskei jóbarát elkezdett poénos szövegeket és arra valami dallamot írni. Mindenki kieszelt egy szöveget és előadta. A másik három proletár pedig megpróbálta kísérni teljesen spontánul, hangszerek és tudás híján, szájgitárral és fakanál-dobbal az asztalon. Nem volt úgyszólván kiforrott művészet, viszont időtöltésnek és önmagunk szórakoztatására kitűnő módszer volt. Akármilyen jelentéktelen dolognak is tűnt ez a gyerekcsíny - hiszen még gyerekek voltunk (ketten még általános iskolások) - mégis ez volt a legelső lépés a zenekarrá válás útján. Született ugyanis egy, a többinél valamivel komolyabb szöveg (Éjjeli vonat), ami az első igazi gitárral kísért dallá lett később. Ehhez azonban még kellett szerezni egy akusztikus gitárt, ami meg is lett '95 januárjában, viszont az állapota annyira rossz volt, hogy csak a legnagyobb jóindulattal lehetett hangszernek nevezni.
Arra mégis jó volt, hogy a pengetést és az alap-akkordokat elsajátítsam pár Nirvana dal segítségével. '95 nyarán eljutottunk oda, hogy valami minimális gitárkíséretet írtunk a korábbi idétlen szövegekhez és ezt felvettük egy kismagnóval. A végeredményt a saját érdekében nem ajánlom senkinek, bár ez is egy fontos lépés volt. Ezt már öten csináltuk, mert besegített akkori kedvesem, Andi is. Az akkori brigádot egyébként egy punk nóta alapján Blacklist-nek neveztük el. A stílus is leginkább punk volt, de még annál is rosszabb.
Később egyik barátunk talált egy másik - az enyémhez hasonló állapotban lévő, csak feleakkora - gitárt a lépcsőházban, így aztán a későbbi basszusgitáros Pintér Lackó is megtanult pengetni, a fakanalak pedig Jakab Sanyika kezébe kerültek végleg. Azóta a fakanál dobverővé, a bőrszék pedig dobszereléssé változott?
Mint a fentiek mutatják, nem vettük valami komolyan a dolgot. '96-ban felvettünk egy hasonló anyagot, már két gitárral és a puff is kibővült kartondobozokkal, mi viszont egy Andival és Gáborral - Lackó öccsével - kevesebben voltunk. A trió, ami megmaradt vált a tulajdonképpeni zenekar megalapítójává.
'96 ősze volt az a fordulópont a banda történetében, amikor már legalább elméletben komolyan vettük a dolgot. Ez főképp annak volt köszönhető, hogy megváltozott a zenei ízlésünk. Én 18 éves voltam akkor és tömegesen megjelentek az életemben a progresszív és sötét zenék a heavy, thrash, death metal és punk/HC mellett, olyannyira, hogy teljesen átszőtték az életemet. Ezek hatására elkezdtem szövegeket, verseket, zenét írni. Akusztikus gitáron kicsit furcsán szóltak a doomos riffek, de elképzeltem, miként szólna rendesen megdörrenő rockzenei hangszerekkel és hegedűvel, szintivel, stb. Meg is írtuk a dalok alapjait Lackóval és olyan jól sikerültek, hogy ezek a dalok - kevés változtatással - lettek első anyagunk, a Nightfall dalai.
'97 áprilisában megtörtént az első komolyabb előrelépés, amikor fillérekért vettünk egy szakadt dobszerkót, amin Sanyika elkezdhetett csörömpölni, és megtanulni a dobolás alapjait. Szinte teljesen magától tanult ő is azt a kevés segítséget leszámítva, amit a Mind Control dobosától, Sági Robitól és annak bátyjától, Józseftől kapott. Elég gyorsan elsajátította az alapokat. Fanatikus volt. Hallgatta a zenéket és megpróbálta ledobolni, amit hall.
Nemsokára már én is gazdagabb lettem egy Jolanával (klasszikus márka) és őszre Lackó is egy szintén csehszlovák gyártmányú basszusgitár boldog tulajdonosa volt. Karácsonyra szereztünk egy erősítőt és egy rendes gitárt, így 1997 utolsó napján megtörténhetett, hogy végre hangosan szólaltunk meg. Ekkor változtattuk nevünket Black Leaves-re, illetve érdemben ekkorra datálható a zenekar megalakulása.
Ezen ünnepi esemény után már feltartóztathatatlanul haladtunk az igazi rockzenekarrá válás útján. Felvettünk egy négyszámos demóelőzetest, amit húzott a magnó, és beküldtük a mindenható Metal Hammernek. Meg is kaptuk érte a magunkét! Áprilisban megvolt az első fellépésünk a bicskei Green Island nevű klubban és bár borzasztó volt, mégis sikerként könyvelhetjük el a bemutatkozást.
Ezt a bulit még trióban adtuk, de nem sokkal később csatlakozott hozzánk a felcsúti Hofi, azaz Hoffmann Róbert gitáros. Sok újat hozott a zenénkbe thrash-es riffelésével, reszelésével. Már nem lehetett egyszerűen doom metalnak titulálni a zenét. Nem sokkal Hofi érkezése után ismét akkori kedvesem Albjona Hyseni, koszovói albán újságíró lány is erősítette sorainkat, mégpedig hangjával. Egész különös orgánuma és dekoratív külseje volt. Hozzá kapcsolódó érdekesség még, hogy az eredetileg magyar dalszövegeket az ő kedvéért írtuk át angolba, hiszen akkor ő még nem beszélt magyarul.
Ezzel a felállással részt vettünk két, Kisalföldön rendezett tehetségkutatón, és az abszolút rutintalanság ellenére egész előkelő pozíciókat szereztünk valahol a középmezőnyben. Ez a felállás ütőképesnek tűnt, csak sajnos nem volt túl hosszú életű. Hofi augusztusban bevonult katonának, Albjona Bicskéről Budára költözött, 1998 decemberében pedig már nem tartozott a zenekar tagjai közé.
Maradtunk négyen, de nem sokáig, mert újsághirdetés útján jelentkezett egy mendei lány, Markovits Lídia, aki ma a Sub Rosa nevű zenekar kiváló tehetségű énekesnője. Három hónapig volt a zenekar tagja, aztán egy szerencsétlenül sikerült tehetségkutató után Hofi kivált, majd nem sokkal később Lídia is.
Ez volt az a nyár, amikor először közel kerültünk a feloszláshoz, ám megalakulásunkkor - Manowar-rajongók lévén - megígértük egymásnak, hogy nem adjuk fel. Ebben az időben is a Manowar adott erőt. Leszedtük pár dalukat és gyakoroltunk szinte minden nap. Ennek köszönhetően elértünk egy bizonyos szintet, ami ugrásszerű növekedést jelentett az előzőekhez képest. A saját dalokat is újraírtuk egy gitárra, mivel Hofi nélkül nem tudtuk volna a kétgitáros témákat előadni.
Mindeközben gőzerővel kerestük Lídia és Albjona utódját, és szerencsére a kutatás nem volt eredménytelen. Egyik pesti rockklubban szólítottam meg egy Cradle Of Filth pólós lányt. Kiderült, hogy énekel és ismer jópár magyar népdalt. Pár héttel később már együtt próbáltunk. A 18 éves hölgy nem volt más, mint Polly, a jelenlegi énekesnőnk.
Szegénynek alig volt két és fél hete betanulni a dalokat a Nightfall felvételéig. Ez Szolnokon a Denevérben volt '99 szeptember 11-12-én. Elég gyorsan kész voltunk vele, csakhogy akkor láttunk először stúdiót. A hangmérnök Papp Szilveszter volt, Töfi jobb keze. Nagyon rutintalanok voltunk, ám a felvétel viszonylag jól sikerült. Az angol nyelvhelyesség és a hangzás terén még hagy némi kívánnivalót maga után az anyag, de akkor nagyon elégedettek voltunk vele és még ma is sokaknak tetszik. Tényleg olyan volt, mint ahogy azt otthon, még az akusztikus gitárral a kézben elképzeltük. Hiányzott ugyan belőle a szinti és hegedű, valamint a másik gitár, de a témák a maguk lecsupaszított egyszerűségében is megállták a helyüket. Nincs túlcifrázva, egy kellemes, egyszerű doom-death anyag. 4 dalt vettünk fel, az intro a Szegény legény kezdetű népdal, az outroban pedig József Attila Eszmélet c. versének két versszaka hallható.
Közvetlenül a felvételek után történt egy igen fontos és meghatározó esemény: Monori Dávid személyében új gitárosunk lett, így kialakult egy ütőképesebb felállás. Ő minden tekintetben tökéletesnek bizonyult, nem is csalódtunk benne. Megindultak a próbák és javában írtuk az új dalokat. Legelső fellépésünk az új felállással már következő évben, 2000 februárjában volt a csepeli Voodooban . Nem lehettünk valami meggyőzőek, mert elég rossz kritikát kaptunk rá. A negatív vélemény, bár rosszul esett, mégsem hagyott bennünk mély nyomokat, mert új fellépés volt kilátásban: az első Gothica fesztivál, ahol mi voltunk a nyitóbanda. A What's Death Hiding c. dalunk felkerült a válogatásra is. Ez volt tehát összességében a második fellépésünk. Izgultunk is, mert rengetegen voltak. Végül a siker nem maradt el. Nálunk jóval régebb óta zenélő csapatok között kellett helyt állnunk, és ez talán sikerült is.
Közben 2000. májusában megjelent a Nightfall hivatalosan is, mint kazetta EP, a Mare Tenebrarum kiadásában. A kazetta introt, outrot + 4 dalt tartalmaz. Egész története van a megjelenésnek. Eredetileg ezt csak egy 50 példányos, otthon másolgatott, fénymásolt borítós demónak terveztük, végül 200 db fogyott el belőle. Rimbás Zsolt és Rimbás Attila, a Mare Tenebrarum 'zine szerkesztői figyeltek fel az anyagra és vállalták, hogy kiadják. Köszönet nekik!
A megjelenés és a Gothica-fesztivál által kicsit megismerték a nevünket és hívtak fellépésekre. Júniusban újra a Voodooban léptünk fel. Azon a nyáron voltunk még a szekszárdi Csörge-tó Fesztiválon, végül Ecsegfalván.
A 2001-es év nem szólt másról, minthogy új dalokat írunk,és csináltunk pár bicskei koncertet. Ekkor készült el a videoklipünk a What's Death Hiding c. dalra, ami egész jó lett, viszont nem volt, ahol játsszák. Összesen talán háromszor, ha leadták. A nyár sem hozott igazán nagy fellendülést. Két fellépésünk volt, Bodajkon és Ecsegfalván. A visszajelzések vegyesek voltak.
Novemberben ismét Szolnokra utaztunk és felvettünk egy kétszámos promóciós anyagot, ami a dac és bizonyítás jegyében született. A két dal a Solitude Song és az Ocean Of Shades volt. A vártnál ez is jobban sikeredett és erre még ma is büszkék vagyunk. Válasz volt ez a minket ért kritikákra. Hatékony megoldás volt, mert aki hallotta ezt a két dalt az általában pozitív véleménnyel volt a csapatról.
Fellépéseink továbbra sem voltak, viszont ugrottunk egy szintet zeneileg és a dalok is jobbak lettek a Nightfall EP dalainál. Egy új, bár nagyon szűk réteg ismert meg bennünket ezzel az anyaggal. Kijutott külföldre is és még ma is sokan kérik, hogy küldjünk. A promóból is legalább annyi fogyott, mint a Nightfall-ból.
A 2002-es év elején megint úgy tűnt, hogy felfelé ível a csapat görbéje, mert volt pár fellépés és egyre jobbnak éreztük magunkat a színpadon is. Honlapot is ígértek, újságok írtak rólunk, stb. A Gothicáról és Ecsegfalváról viszont lemaradtunk.
Augusztusban megtörtént a legfontosabb mozzanat a fejlődésünkben: basszusgitáros-váltás történt. Lackó helyett egy képzett, fiatal tehetség, Sándor Albert lépett a Black Leaves csapatba és ezzel új lendületet adott. Ősszel volt négy fellépésünk és azt vettük észre, hogy Albi megjelenése nagyot dobott a zenei és színpadi teljesítményen egyaránt.
Albertnek köszönhető az is, hogy lehetőségünk nyílt ingyen felvételt készíteni abban a zeneiskolában, ahol ő tanul. Ez Dévai Nagy Kamilla, a Kossuth-és Liszt-díjas kiváló művésznő által létrehozott zeneiskola, ahol határon túli növendékeknek tanít és taníttat muzsikát. Az ő stúdiójukban kezdtük el januárban a 6 új dal felvételét, ami sajnos nagyon nehézkesen haladt, de közben rengeteget tanultunk. A 6 dalt végül felvettük, de mentés közben elszállt az egész és mindössze egy dal maradt meg, a Knight of Eternity, ami a honlapról letölthető. Hangzásban nagyon kezdetleges, de zeneileg azért elég jó. 2003 nyarán egyetlen említésre méltó mozzanat történt: felléptünk eloször a határon túl, mégpedig Székelyföldön. Csodálatos élmény volt, ha lesz rá alkalmunk, megint elmegyünk oda játszani. Ezt követte augusztusban egy pátyi fellépés, majd egy Voodoo-beli, aztán Szeged. Ez volt az utolsó fellépésünk Sanyikával, mert bejelentette, hogy kilép. Cserébe ?szerzett? nekünk egy billentyűst, akivel már próbáltunk akkoriban. Ö Nagy Attila 18 éves bicskei srác, aki 12 éve tanul zongorázni. Belépésével színesebb, kellemesebb és magasabb szintű lett a zenénk. Dobosunk nem volt egészen novemberig, amikor is hirdetés alapján rátaláltunk Kocsis Mátéra, aki azóta is a dobosunk. Ő 17 éves nyíregyházi születésű, de Budapesten élő zenész. Azért is jó, hogy ő érkezett, mert mi nem olyan, vagy hasonló dobost kerestünk, mint ő, hanem mi egyenesen ŐT kerestük. Mindenben megfelelt az elvárásainknak, a stílusa teljesen passzol zenei világunkhoz. Belépésétol fogva viszont az volt a probléma, hogy vajon a zenekar megfelelő lesz-e neki. Szerencsére az volt, így 2004 januárjában már az új felállással adtuk az első négy számos koncertet a Voodooban, amit sok egyéb fellépés követett leginkább a Fővárosban, de megfordultunk a Dunántúl több városában is. 4 év után megint felléptünk az azóta tényleg fesztivál méretű Gothicán, de míg 2000-ben mi nyitottuk a bulit, addig most utolsóként léptünk fel. Viszont megérte! 2004 a megalakulás óta talán a legfontosabb év volt a zenekar életében, mivel márciusban elkezdodtek az első album felvételei. Hogy kinél, hol, stb. azt most nem részletezem, de az tény, hogy nagyon sokat szenvedtünk vele. Főleg azért, mert a tervezett egy hónapból 3 és fél lett, amit aztán a keverésnek kellett volna követnie, de aki ezt elvállalta fél évet ült rajta. November végéig vártunk türelmesen és akkor kijelentette, hogy nem csinálja meg. Véleményem szerint már az elején meg kellett volna mondania, másodsorban meg ne találkozzon velünk az illető. A lényeg viszont, hogy egy kedves barátunk és elismert hangmérnök elvállalta a keverést, ami még Karácsony előtt kész is lett, így többen életünk legszebb, legjobban várt karácsonyi ajándékával lettünk gazdagabbak. Az anyag már a kiadónál van és valószínűleg az Ivy and Moonlight címet kapja majd. A kiadás még kétséges, de legalább már van egy kész hangzóanyagunk. Hogy milyen lett, mindenki maga döntse el. Nekünk és barátainknak tetszik és ez a lényeg!
Zenénkről?
A Black Leaves műfaja az idők folyamán folyamatosan változott. Az akusztikus gitáros csörömpöléstől eljutottunk a népzenét és komolyzenét is magába olvasztó metálig és a jövőben a népzene és komolyzene még nagyobb szerepet fog kapni.
A Nightfall dalai alapvetően gothic-doom-death stílusjegyeket viselnek magukon, de azért sok heavy metal is belevegyült. Ez főképp a két utolsó dalban hallható. Tudni kell, hogy mi alapvetően a heavy metalon nőttünk fel és azt is akartunk játszani, ám végül ez a kevert műfaj lett belőle. A következő zenék voltak ránk hatással a dalok megírásakor: Theatre Of Tragedy, My Dying Bride, Amorphis, Paradise Lost, Lake Of Tears, Manowar, Ossian és természetesen a magyar népdalok. A Nightfallra leginkább jellemző a D-moll, G-moll hangnem és a mélyenszántó, egyszerű, zakatolós riffek, néhol népies, pentaton gitárdallammal, szólóval. A zene vokális részét főleg Polly közepes régiókban mozgó, általában népdalosan egyszerű, ezzel együtt fülbemászó dallamai képezik. Ezt váltja fel, vagy kíséri a mély, északi bandákat idéző hörgés részemről.
Ezek a dalok 1996-tól '99-ig íródtak. Közben folyamatosan jöttek az új ötletek és ezek bizony már eltérő formát mutattak az előzőektől. Az új dalok mindegyike magán viseli az Opeth hatását, impressziója leginkább a dalszerkezetekben és az akusztikus váltásokban nyilvánul meg.
Dalaink nagy része összetett. Több zenei műfajt olvasztunk egybe, akár egy témán belül is. Nem akarunk egy homogén anyagot, ahol mindegyik dal hasonlít a másikra. Egy-egy külön világ, mintha egy-egy festményt nézegetne az ember. Sok a váltás, de azért az alaphangulat ugyanaz és a hangnemek is szinte állandóak, ahogy egy festményen is sok-sok szín van, de a tónusok meghatározóak. S ahogy a festő sem csak egyféle színt, hangulatot használ, úgy mi is beleszövünk a dalokba más-más érzelmeket.
Próbálunk a zenei festés módszerével élni, ám ez a sötét metalban elég nehézkes dolog, mert az egész hangzásvilág csak a szomorú, sötét dolgok kifejezésére alkalmas. Az akusztikus részek ezért megpróbálnak más hangulatokat belevinni a zenébe, ám vidámságnak ezt sem nevezhetjük, csak feloldásnak a torzított gitárok nyomása alól. A Nightfallhoz képest feljebb hangoltuk a gitárokat, így az új dalok már nem hordozzák az EP-re jellemző funerális borongást.
Jellemző a dalok hangulatára a melankólia, a búskomorság, ami a magyar népzenére is legtöbb esetben igaz. Nem véletlen, hogy olyan könnyedén bele tudjuk illeszteni dalainkba a népdalrészleteket, avagy teljes népdalokat. Majd' minden dalunk tartalmaz népdalokat, de a legjellemzőbb a Solitude Song-ban és az Alkonyi elégiában. Ez előbbiben a népdalok eredeti szövegei a dal szövegéhez passzolnak. (Ezt utólag vettük észre!) Megtalálható még reneszánsz és barokk zenei hatás a Candlelight Ode-ban és a Knight Of Eternity-ben. Ez utóbbi a leginkább homogén metálos dal és a legöregebb is. A Rain Symphony viszont népies dallamokkal kezdődik, a közepén kicsit jazzes, progos és a vége már a klasszikus irányba mutat. Mindezekkel a momentumokkal változatossá, érdekessé kívánjuk tenni a zenét.
A szövegekről?
A szöveg esetünkben nem a zenének alárendelt sablonos szóhalmaz. Valódi funkciójuk van, hiszen koncepciónkban a zene követi a szöveg váltakozásait. Ennek ellentmondani igyekszik az a tény, hogy a dalok elég hosszúak és viszonylag kevés a vokális rész, illetve sok a zene. A tisztán instrumentális részek nem öncélúak, hanem szerves részei a hangulat megfogalmazásának.
A Nightfall szövegeit még nagyon fiatalon, 18 évesen írtam és tulajdonképpen nem versnek, hanem már eleve dalszövegnek szántam őket. Tudni kell, hogy a "Nightfall" született meg elsőként, aztán az "Imaginary Land", majd a "Where"s The Word?" A "What's Death Hiding" egyik kedves barátunk és fotósunk, Száraz Gabriella legelső verse. Érdekesség, hogy a dalok pont fordított sorrendben követik egymást az anyagon. Amit a leginkább érdemes megjegyezni az, hogy ez a négyes elrendezés egy tulajdonképpeni koncepciót takar. Az EP a halál és vallás kapcsolatával foglalkozik. Az első dal felteszi a kérdést, hogy vajon mi van a halál után és a többi megpróbál válaszolni rá. Ezek a válaszok a vallásokra hivatkoznak. A Where's the Word?-ben utalás található a reinkarnáció tanára és a spiritizmusra, az Imaginary Land a keresztény mennyországot szimbolizálja és a Nightfall is a keresztények feltámadásba vetett hitével foglalkozik. Sajnos az angol szövegek nem pontosan adják vissza azt, amit az eredeti magyar.
Az új dalok fele már személyesebb hangvételű. Már nem dalszövegek, hanem igazi versek, amiket komoly szándékkal írtam. Ez a három a "Candlelight-Ode", a "Solitude Song" és a "Rain Symphony".
A "Knight Of Eternity" és az "Ocean Of Shades" ugyan általam írt szövegek, de konkrét irodalmi alkotások nyomán íródtak, illetve az "Alkonyi elégia" Radnóti Miklós verse.
Az általam írt három vers igen mély érzelmek alapján született. Annak elsorolása, hogy miért és hogyan írtam őket, nagyon hosszadalmas lenne. Őszinte, valós érzelmek váltották ki őket, ezért tartalmaznak mondanivalót s talán valamennyi irodalmi értéket is. Ezt leginkább a magyar verziókból lehet kivenni. Az angol átiratot egy angol szakos barátunk, Belme Dóra készítette és jól dolgozott, mert a rímek és a hangsúlyok által sokkal könnyebben énekelhetőek, mint a magyar verzió. Mindegyik dalszöveg magyar eredetije megtalálható a honlapon a dalszövegek között.
A másik két dal már eleve angolul íródott, azok úgy lettek visszafordítva magyarra. Az "Ocean Of Shades" Charles Baudelaire híres verse, az Utazás alapján íródott, illetve annak vezérgondolatát viszi tovább saját értelmezésben. Egyfajta filozófia. A másik egy erőteljesen szimbolizált szöveg, ami tartalmában visszanyúlik a Nightfall vallás/halál/ember témaköréhez. Többféleképpen is értelmezhető, de azt mindenki maga döntse el, hogy milyen értelmet nyer számára a szöveg.
Mint fentiekből kivehető, a textus szorosan kapcsolódik a költészethez. Ez nem véletlen, hiszen én magam a zene mellett az irodalom elkötelezettje vagyok. Ezzel együtt kissé kritikus is, ami a dalszövegeket illeti. Próbálok arra törekedni, hogy amit elmondunk, annak legyen valamiféle mélyebb értelme. Szövegeink tekintetében nem a zenekarok dalszövegei, hanem leginkább a költészet az, amit követünk és a jövőben egyre inkább ez válik majd tendenciává.
